A pikkelysömör nagyon régi betegség, talán olyan régi, mint maga az emberiség. Ősidők óta ismert, persze nem ‘psoriasis’ néven. A ‘psora’, ‘psoriasis’ elnevezést ugyan használták, de nem a mai értelmében

Ayaco = vakarok, viszketek igéből származik a ‘psora’, mely rühöt, viszketegséget jelentett görögül. Hippokratész és követői általános értelemben is használták. Tehát nemcsak az idült, viszketéssel, hámlással, vakarásokkal tarkított bőrbántalmat jelentette, hanem a hólyag-hurutot és a kötőhártya-gyulladást is.

Az ókori orvosokat a súlyos kimenetelű, fertőző betegségek foglalkoztatták, azok, melyeket fel kellett ismerni, hogy elkülöníthessék a beteget. Abbéli félelmükben, hogy ezeket a betegségeket nem ismerik fel, és így terjedésüket elősegítik, inkább más, ártalmatlan, de egyes tüneteiben hasonló betegséget is a fertőzők közé sorolták — legfeljebb örültek, ha a beteg nem halt meg. Hosszú ideig az ótvarral, a rühvel és más bőrbetegségekkel keverték a psoriasist.

A Biblia Mózes második könyvének 14. fejezetében már említ egy tünetegyüttest „bohaq” néven, mely megfelel a mai psoriasisnak. Az óind szanszkrit irodalom legrégibb, i. e. 2. és 1. évezredben keletkezett művei közül a negyedik könyv, az ‘Atharva-Véda’ írja le a psoriasis tüneteit: fájdalom, viszketés, száraz berepedések a testen, főleg a kezeken, lábakon. A betegséget ,,vicharchika” névvel illeti.

Az ókori görög orvosok legnagyobbika, az ókori orvos-tudomány megalapítója, Hippokratész (460— 377) már arra törekedett, hogy a betegségeket megfigyelje. Azt írja a psoriasisról, hogy „nem annyira betegség, mint eltorzítás”. Hippokratész ír egy athéni polgárról, akinek bőre pikkelyes volt, viszketett, megvastagodott. A meloszi meleg fürdőbe járt, ahol bőrbajától szerencsésen megszabadult.
Hippokratész írta le először a körömpsoriasist.

Az i. e. 2. évszázad elején Alexandriában élt epheszoszi Ruphos (Rufus Ephesius), aki a „hólyagos” psoriasis tüneteit írja le.

A későbbiekben Róma vette át a politikai hatalom mellett a szellemi irányítást is, de a tudományt a görögök továbbra is művelték. Galenoszban élt Cornelius Celsus, aki nem volt orvos, de írt egy sokrészes enciklopédiát, melyben a bőrbetegségekkel is foglalkozik. Leír egy gyógyíthatatlan, színeiben különböző, fehéres színű, néha friss sebhelyhez hasonló bőrbetegséget, melynek tetején fehéres, lencseszerű pikkely van, melyet ha leszednek, alatta a kemény, berepedett bőr vérzik. Nem nevezi ugyan psoriasisnak, de a leírás tökéletesen megfelel annak.

Ibn Szína (latin nevén Avicenna), aki 980—1037-ig élt, az arab orvostudomány híressége. Orvosi törvények című munkájában (melyet királyi könyvnek is neveznek) összefoglalja az orvostudomány addigi eredményeit, és számos új kórképet ír le. Többek között leírja a psoriasis tüneteit is.

Látjuk tehát, hogy a betegséget észlelték, tüneteit leírták, de nem nagyon gondoltak arra, hogy különálló kórképről van szó. Túl nagy jelentőséget nem tulajdonítottak neki, hiszen mindenki az akkori fogalmak szerinti súlyos betegségektől félt, és a psoriasist, bárhogy is nevezték, nem tartották annak.

Hosszú időre feledésbe is merült, mert a középkor a bőrbetegségekkel való foglalkozásnak sem kedvezett. Az igazi nagy fordulópontot a 18. században jött el!