Hogyan kezelhető a pikkelysömör?

683
HOZZÁSZÓLÁS:

A pikkelysömör (‘psoriasis’) krónikus, hosszan tartó, nem fertőző bőrbetegség, amely a test különböző pontjain megjelenhet és rendszeresen kiújulhat. A tünetek mértékétől függően lehet enyhe, középsúlyos és súlyos esetekrőP40_N4_A2_HUNl beszélni. Bár a betegség véglegesen nem gyógyítható, ennek ellenére a tünetek enyhülhetnek, az időben elkezdett kezelés hatására kezdetben olykor még vissza is fordíthatóak.

Kezelés kívülről >>>

A hagyományos orvosi kezelés elsősorban a bőr felpuhítását, lágyítását célozza hidratáló krémek, illetve ásványi olajok, avagy kőszénkátrány alapú készítmények segítségével. Az utóbbiak meglehetősen kellemetlen szagúak és állagúak.

Más kezelések során szalicilsavat, retinoidokat, szteroidokatilletve D-vitamint alkalmaznak, melyek igen sokat segíthetnek. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezen készítményeknek sajnos számos mellékhatásuk lehet, mint például a heves bőrirritáció. Ráadásul tüneti kezelést nyújtanak, azaz nem szüntetik meg a probléma okát.

Léteznek radikálisabb terápiák, mint például a ‘metotrexát kezelés‘, amely egyenesen a sejtnövekedés megállítását célozza meg.

Az UV fény-terápia igen hatásosnak bizonyulhat a pikkelysömör kezelésében. A fényterápia kiegészítéseként gyakran javasolják az olyan  készítmények alkalmazását, amelyek megnövelik a bőr fényre való érzékenységét. Tudni kell, hogy az ibolyántúli sugárzás növeli a bőrrák kockázatát, ezért a fényterápia csak legvégső esetben javallt, és akkor is szigorú orvosi felügyelet mellett.

Általában sokat javít a pikkelysömörön, amolyan természetes kezelésként a napfény és a tengervíz. Népszerű gyógykezelési mód manapság elutazni a Holt-tengerhez, és ott élvezni a napsütés és a fürdés örömeit. Ez azonban nem olcsó mulatság. Pénztárcánkat megkímélendő vásárolhatunk bioboltokban kapható holt-tengeri termékeket, de langyos fürdővizünkbe önthetünk 500g tengeri sót!

Kezelés belülről >>>

Sok más bőrproblémához hasonlóan a pikkelysömör is jelentős mértékben összefügg az emésztés hatékonyságával. 

A külsőleges kezelés sosem lehet hatásos, ha belülről nem foglalkozunk a problémával!

A lényeg, hogy a bőrsejtek osztódásának folyamatai zavarmentesen menjenek végbe, ehhez azonban elengedhetetlen az emésztőrendszer hatékony működése.
Amennyiben a tápcsatorna egészsége sérül – például szorulás, elégtelen emésztés, ételallergia vagy bármely más tényező miatt- méreganyagok juthatnak a szervezetbe, és azok a bőrre is hatással vannak. 

A betegség kialakulásában egyesek szerint szerepet játszik az “elsavasodás”, a szervezet sav-bázis egyensúlyának felbomlása. Így zsírszegény, lehetőség szerint hús- és gluténmentes diéta javasolt. Fontos továbbá a szervezet méregtelenítése, a megfelelő mennyiségű víz- és folyadékbevitel. Az alkoholos és cukros italok fogyasztását kerülni kell.
A szervezet sav-bázis egyensúlyának helyreállítása érdekében főleg gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek, illetve hajdina, köles és barna rizs fogyasztása javasolt. A pikkelysömör kiújulásának idején ajánlott vegetáriánus és/vagy gluténmentes étrendre váltani, ami segíthet a tünetek enyhülésében, akárcsak a cink szedése, valamint a megfelelő mennyiségű króm– és szelénbevitel

683
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

Friss HOZZÁSZÓLÁSOK

154
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]